Olvass bele

Találós bújócska

Ludvig nagyon szerette a fényképeket. Sokszor kezébe vette a családi albumot, hogy elmerüljön a képekben rejlő kalandos történetekben. Ezúttal Anyával együtt lapozgatta kedvenc képeit, hogy közösen idézhessék fel a régmúlt idők megörökített pillanatait.

Egy különös fotó esett ki az albumból. Talán be sem volt ragasztva, vagy csak utólag került a többi közé? – csodálkozott Ludvig. A fényképen ő állt Mamóval és Papóval, fejükön egy-egy vödörrel.

– Emlékszel még? – kérdezte Anya.


– Hát persze – mosolyodott el Ludvig, és lehunyta szemeit, hogy felidézhesse azt a csodaszép, őszi napot.

Hideg, mogorva szél fújt odakint. Már csak néhány erős és bátor falevél kapaszkodott az ágakba, mielőtt utolsó pörgő-forgó táncukba kezdtek volna. Ludvig nem szerette a szelet, ezt a kabát alá is bebújó hideg érzést.

– Nem! – felelte határozottan, amikor Apa sárkányt eregetni hívta.


– Nem megyek! – felelte még dühösebben, mikor Anya színes falevelekkel próbálta kicsalogatni. Még az sem érdekelte, hogy megérkeztek nagyszülei, Mamó és Papó.

– Nem, majd köszönök nekik, ha bejöttek – felelte könnyedén, és folytatta a várépítést.

Egyszer csak valami furcsa, ütemes kopogásra lett figyelmes a kert felőli ablakon. Papó volt az, meleg mosolyával, félrecsúszott sapkájával, kerek, mindent látó szemüvegével.

– Képzeld! Erre járt szellő úrfi, és elvitte az összes játékodat a homokozóból! – kiáltott be kisunokájának.

– Csak viccelsz – nevetett Ludvig.

– Gyere ki, és meglátod! – vetette oda Papó, és elindult a bejárati ajtó felé.

Mire odaért, Ludvig már a csizmáját húzta.

– Szervusz, kisunokám! Segítek neked, hogy jó melegen öltözzél fel – hajolt le hozzá, és egy hatalmas puszit nyomott a homlokára, majd gondosan megigazított minden ruhadarabot.

Egykettőre kint voltak a kertben, és egyenesen a homokozó felé vették az irányt, ahol mosolyogva várt rájuk Mamó.

– Szervusz, drágám – ölelte magához kisunokáját. – Szerinted is szellő úrfi vitte el a játékaidat?

– Dehogyis! Papó volt az, hogy megvicceljen.

– Hány éves is vagy? – kérdezte Papó.

– Három és fél – hangzott a büszke válasz.

– Kicsi, de okos – vakargatta feje búbját nagypapi. – No, ha ennyire okos vagy, biztosan megtalálod mindet. Elmondom a rejtvényt, próbáld meg kitalálni, hová bújhattak.

Ludvig repesett az örömtől. – Mindet megtalálom – jelentette ki magabiztosan.

– Rendben. Akkor itt az első segítségem – bólintott nagypapi.

„Sün családot puhán takar,

fák alatt a sűrű …”

(avar)

Ludvig körbenézett, és nem látott mást, mint a fák alatt összegyűjtött óriási falevélkupacokat. Anya elismételte a mondókát, és kiegészítette az utolsó szóval. „Sün családot puhán takar, fák alatt a sűrű avar.”

Ludvig a falevéldombocskák felé vette az irányt, és mindegyikbe nekifutásból beleugrott.

– Megvan! – kiáltott fel a legutolsónál. – Itt van a markolóm – mutatta fel elégedetten.

– Akkor jöhet a következő feladvány – nevetett nagypapi.

Ha érdekel a folytatás és kíváncsi vagy a többi mesére: